Nyelv választó

Login Form

Isten Hozott az Álomszövő oldalon!

Griga Zsuzsanna vagyok, karma asztrológus. Nagyon fiatalon érdekelni kezdett az asztrológia, de a szocializmusnak csúfolt, ostoba és igazságtalan rendszerben minden ezoterikus tudományt tiltottak, ezért nehezen jutottam előre a tanulmányaimban. Angol szakos hallgatóként megnyílt számomra az országhatár, s néhány angol és amerikai ösztöndíj során sikerült megszereznem azokat az alapműveket, amelyek asztrológiai ismereteimet biztosíthatták.

1987 nyarán egy halál közeli élmény hatására kutatni kezdtem a lélek minőségeit és harmadik dimenzión túlmutató megjelenési formáit. Ekkoriban már magyarul is kaphatók voltak az ezoterikus témájú könyvek, szabadabban és gyorsabban haladhattam előre, mégsem jutottam sokra. Nem találtam ugyanis olyan átfogó rendszert, amelybe beleilleszthettem volna saját tapasztalataimat, s amely minden szempontból képes arra, hogy az embert mint kozmikus lényt megmagyarázza. Az asztrológia továbbra is érdekelt, de a Magyarországon megtanulható tradicionális ismereteket merev, szabályoktól gúzsba kötött, fatalista kényszer-rendszernek ismertem meg, amely elveti a szabad akarat létezését. Éreztem, hogy ez nem lehet így, s az életem során sokszor rájöttem, a döntés bizony szinte mindig a mi kezünkben van, nem kenhető másokra! A csillagok állása legföljebb az utat mutathatja meg, de nem dönthet helyettünk. Egy-két ezoterikus asztrológiáról szóló könyvben megcsillant egy másfajta értelmezési lehetőség, az igazi áttörés azonban még késett. Tudtam, hogy amit itthon tanulhatok, az sajnos csupán keskeny szeletkéje annak a sokdimenziós valóságnak, amelyet az asztrológia képes lenne bemutatni.

1995-ben egy családi tragédia fordította ki sarkaiból az életemet, és végleg elindított azon az úton, amelyen ma is járok. Kiderült ugyanis, hogy kevéske asztrológiai tudás birtokában már 1982-ben „láttam” azt, ami történni fog, ki is mondtam, s voltak, akik emlékeztek erre, még ha én nem is.... Azonnal rájöttem, hogy ha ilyen képesség birtokában vagyok, akkor nekem ez az utam, hiszen mások számára is képes lehetek kimondani olyan dolgokat, amik ugyan fájdalmasak, de a későbbiekben segítő útjelzőkké válnak. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz... Elkezdtem intenzíven tanulni, és hatalmas szerencsével megtaláltam azokat a mestereket, akik a leginkább a segítségemre lehettek. Budapesten él és dolgozik Tatár Anikó, akivel 12 évig egy padban ülten az általános iskola és a gimnázium időszaka alatt. Anikó nagyon korán asztrológus lett és komolyan foglalkozott azokkal az ezoterikus tanításokkal (például numerológia, tantrikus jóga, a csakrák szerepe), amelyeket az emberi életminőség jobbítására használhatunk fel. Magyarországon szinte egyedüliként tanította a karmikus asztrológiának a nyugati, tradicionális asztrológiához kapcsolható változatát, amely eltér az indiai (védikus) asztrológiától. Angliában Judy Hall a nagymestere a 19. századi ezoterikus asztrológiából kinövő modern karmaasztrológiának, amelynek legprominensebb művelői Alice Bailey, Alan Leo, és Howard Sasportas. Judytól sok éven keresztül tanulhattam, s a sikeres diplomavédésem után az a megtiszteltetés ért, hogy együtt is dolgozhattam vele. A londoni székhelyű London School of Astrology alapító tanára volt, visszavonulása után pedig engem ajánlott önmaga helyett 2005-ben. Azóta több előadást, szemináriumot tarthattam angol asztrológusok számára.2000 októberében megnyitottam az Avalon Asztrológiai Iskolát, amelyben mindazok tanulhatnak, akik a tradicionális asztrológiát kevésnek érzik. A kezdő és haladó tanfolyamok megismertetik

- a karma asztrológia alapjait
- a karmikus képletfejtés módszereit
- a születés pontosításának lépéseit
- két ember összevetésének lehetoségeit (a karmikus szinasztriát, a felezopont horoszkóp és a térido felezo jelentoségét)
- az elorejelzés módszereit
- a szabad akarat gyakorlásának lehetőségeit, a gondolat teremtő erejének alkalmazását

2003 szeptemberétől működik a Tiszta Forrás Parapszichológiai és Természetgyógyászati Intézet (www.tisztaforras.com), ahol akkreditált formában összefüggéseiben is tanulhatják az érdeklődők az ezoterikus tudományokat és a természetgyógyászatot. Mindkét iskola feladatául tűzte ki, hogy a hallgatóknak átadja azt a tudást, ami manapság hozzáférhető. Az Avalon csupán asztrológiai ismereteket tanít, a Tiszta Forrás azonban a legteljesebb szintézisét adja az okkult tanulmányoknak, s a fő hangsúlyt a gyógyítói tevékenységre helyezi.