Karma Asztrológia

Ajánlott Linkek

A SZÜLETÉSI IDŐ PONTOSÍTÁSA

A születés pillanatát az újszülött felsírása jelzi, hiszen a lélek és a fizikai test egyesülésével ekkor indul meg az önálló vérkeringés és szívműködés. A huszadik századi Magyarország szülötteire jellemző, hogy általában fogalmuk sincs, mikor történt meg ez a pillanat, ezzel szemben a nyugati társadalmakban kötelezően kerültek be a születési anyakönyvi kivonatba az adatok. Az Első Világháborút megelőző generációk még általában otthon születtek, családi körben. Gondos kezek ápolták az édesanyát és kisbabáját, s a születés pontos ideje a családi bibliába került bejegyzésre. A Második Világháború után a létező szocializmus által megtaposott nemzetnek kisebb gondja is nagyobb volt, mint ilyesmire figyelni, ráadásul a vezető ideológia képviselői elleneztek mindent, ami ezoterikus. Tudták jól, hogy az okkult ismeretek felszabadítanak, nekik pedig engedelmes, ostoba tömegre volt szükségük, akiket manipulálhattak és megfélemlíthettek. A születések nagy része korházakban történt, idejükkel pedig senki nem törődött. Csupán az elmúlt tizenöt-húsz évre jellemző, hogy a korházi zárójelentésbe belekerül az újszülött világra jövetelének időpontja is, de sajnos nagyon gyakran kerekített formában. Különösen egy nehezebb szülés esetén, a fájdalom vagy a vérveszteség utóhatása következtében már senki sem emlékszik pontosan; hacsak az édesanya nem pillant az órájára és nem jegyzi meg a felsírás pillanatát, az esemény végérvényesen feledésbe merül, ami nagyon nagy kár.

Az asztrológus ugyanis nehéz dologgal kerül szembe, amikor utólag kísérli meg bepontosítani a születés idejét. A legkönnyebb a helyzet akkor, ha negyedórás vagy félórás eltéréssel megadható a valószínű időpont. Amennyiben ismert legalább a napszak, akkor még bátran belekezdhetünk, de ilyenkor már fennáll a tévedés lehetősége, és ezt bizony érdemes minden esetben az ügyfél tudomására hozni, különösen akkor, ha az életesemények nem markánsak. Abban az esetben, ha semmilyen támpont nem áll rendelkezésre, a feladat csaknem lehetetlen, s ilyenkor két dolgot tehetünk. Vagy elkészítünk egy úgynevezett napfelkelte képletet (amelyben az aszcendens megegyezik a Nap állásával), vagy hosszadalmas és bonyolult számításokba bocsátkozunk, amelyek előfeltétele, hogy a szülött külsejét és kifelé mutatott tulajdonságait alaposan megfigyeljük. Az igazság az, hogy az előbbi módszer kissé fapadosnak tűnik, de egyes esetekben jóval becsületesebb, mint az utóbbi. Egy napfelkelte képlet rengeteg információt tartalmaz, s ugyan nem lehet az egyes életterületekre következtetni, de számtalan hasznos dolgot megtudhatunk, s ráláthatunk a karmikus múltra is, bár kissé korlátozottabb formában. Óriási előnye, hogy nem kell becsapnunk az ügyfelet. Ha az utóbbi megoldást választjuk, akkor a következőkre kell ügyelni:

- A születés pillanatában keleten éppen felkelőben lévő jegy az Aszcendens. Ez az a maszk, amit az inkarnálódó lélek kiválaszt magának, ezért a külső megjelenésre általában nagyon jellemzőek az adott jegy tulajdonságai. Ha gondosan megfigyeljük a külsőt, akkor kizárásos alapon eljuthatunk két-három lehetséges jegyhez. Fontos tudni, hogy az Aszcendens elsősorban a fiatal felnőttkorban jellemző igazán, később nagymértékben változhat a külső megjelenés.

- Az Aszcendens közeli bolygók teljesen felülírhatják a jegy jellegzetességeit, amire nagyon kell ügyelni.

- Az életesemények alapján lehet a valódi pontosítást elvégezni, de ahhoz, hogy megbízható eredményre jussunk, két fontos dolog kell: az események dátuma és a szülött érzelmi viszonyulása az eseményhez. A munka során időt számítunk át ívpercekké, ezért lényeges a pontosság. Ha rosszul emlékszik az ügyfél, akkor zavaros lesz a számítás, ugyanakkor mindenképpen fontos, hogy megkérdezzük, mi volt az érzése az eseményekkel kapcsolatban. A munkám során sokszor belefutottam abba a problémába, hogy ugyan a tradicionális asztrológia az életeseményeket meghatározott bolygókhoz és házakhoz rendeli, a mai világban egyáltalán nem biztos, hogy ennyire mechanikusan lehet értelmezni őket. Egy haláleset tartozhat például a Szaturnuszhoz, de ha különösen nagy, átalakító szerepe van a szülött életében, akkor sokkal inkább a Plútó hatására kell gyanakodnunk. Ha hirtelen bekövetkező, előre nem látott eseményről van szó, akkor az Uránusz, ha pedig homályos, nem megfejthető történés, akkor a Neptunusz uralja. Ugyanez a helyzet például a házasságkötés esetén. Ha nagy boldogság, akkor a Jupiter, de ha kényszer, akkor a Szaturnusz uralja, ha pedig hirtelen felindulás idézte elő, akkor az Uránusz. Ebből is nyilvánvaló, hogy nagyon pontos feljegyzéseket érdemes készíteni, mielőtt hozzáfogunk a munkához.

- Saját tapasztalataim szerint a valóban sorsszerű, nehéz, fájdalmas életesemények, elsősorban a halálesetek számítanak igazán. A kellemes dolgokat, amelyek a jóérzésen kívül nem hagynak túlságosan mély nyomot, vagyis nem sorsfordító hatásúak, sokkal nehezebb felhasználni a pontosítás során, mert nagyobb a tévedés lehetősége.

- A születés pontosításakor ugyanazokat a módszereket alkalmazzuk, mint az előrejelzéskor, csak visszafelé. A probléma csupán az, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy vajon melyik fajta előrejelzésre érzékeny valaki - ezért tartom olyan nagy hibának azt is, ha az asztrológusok egyetlenegy módszerrel akarnak előrejelzést készíteni. A legtöbb asztrológus lusta, és van egy kedvenc mórszere, amit egyedül üdvözítőnek tart, miközben  az igazság az, hogy mindegyik másra való. Attól függően, hogy ki mekkora szabad akarattal született, különböző tényezők fognak hatni rá (lásd az előrejelzés módszereit).

vissza 

 

 

 

Copyright 2009 - 2012 www.the-dreamweaver.com

N