Nyelv választó

Login Form

A karma és a kiegyenlítődés törvénye

A kozmosz egységben létezik, az összes látszólag különálló rész egymástól függ és egymáson alapul. A mikrokozmosz a makrokozmosz tükörképe: amint fent, úgy lent. Az Univerzum minden megnyilvánulása tükröződik az emberben is, hiszen a világon minden azonos anyagból, azonos elemekből épül fel (lásd a Mengyelejev féle Periódusos rendszert). Az Univerzum egymásra utaltsága, részeinek egymástól való függése azon alapul, hogy minden ugyanazokból az építőelemekből áll: ez a következmények univerzális törvénye, más szóval a karma törvénye. Minden gondolat, esemény, cselekmény, kimondott szó hatással bír, és mindennek következménye van egészen addig, amíg energiával tápláljuk. A gondolat mindig megelőzi a tettet, még a hirtelen fölindulásból elkövetett tetteknek is van egy megelőző gondolatcsírája, amelyből maga a tett kifejlődhet és megnyilvánulhat. Minden akcióra válaszképpen létrejön egy ellentétes értelmű, de azonos mértékű reakció, pontosan úgy, mint ahogy azt az iskolai fizika órákon megtanultuk. Előző életeink cselekedeteinek a következményét éljük a jelenben, miközben el is vetjük következő életeink magjait. Magukat a múltbeli eseményeket természetesen nem tudjuk meg nem történtté tenni, ennek ellenére képesek lehetünk megváltoztatni a múltat, mégpedig azzal, hogy a hozzáállásunkon, a viszonyulásunkon módosítunk!

Mi magunk hozzuk létre saját tapasztalataink láncolatát. A karma nem más, mint spirituális tanítómesterünk. Nincs jó vagy rossz karma, csupán az önmagunk keltette tapasztalás. Valójában karmikus adok-kapok, „szemet szemért, fogat fogért” sem lenne, ha mi magunk nem generálnánk. A karmikus reakció ugyanis csupán energetikai (vagyis energo-információs) válasz, amely a kiegyenlítődés elvét követi, mint minden egyéb az Univerzum mátrixában. A cselekedeteinkre, szavainkra és gondolatainkra válasz érkezik - minél tudatosabban élünk, annál hamarabb, s annál egyértelműbben. Karma éppen ezért abból lesz, amiből mi magunk karmát generálunk. Elmondok egy mesét! Ment, mendegélt a lovag a poros országúton. Gondolataiba mélyedt, s azon tűnődött, hol álljon meg éjszakára szállást keresni. Távol volt még az otthonától, ismeretlen tájakon poroszkált, de tudta, bizonyosan talál majd egy fogadót, ahol finom étel, jó bor és vetett ágy várja. Ekkor, mintha csak választ kapott volna a tűnődéseire, a távolból sült hús illatát hozta felé a szél. A lovag megsarkantyúzta fáradt lovát, hogy mihamarabb odaérjen az illat forrásához, az állat azonban egyszer csak megugrott és majdnem levetette magáról, amikor a kanyaron túl hirtelen egy paraszt bukkant fel előtte. A hátán nagy köteg fát cipelt, amit az erdőben gyűjtött, s amikor meghallotta a közeledő lovast, a tehertől nem sikerült elég gyorsan kitérnie az útból. A lovag olyan dühös lett, hogy azon nyomban levágta a paraszt fejét, aztán félrerugdalta a véres, élettelen testet és továbbment. Amikor sok évvel később öregen és betegen haldoklott, lepergett előtte az élete. Emlékezett dicsőséges csatákra, szépasszonyok ölelésére, de a paraszt nem jutott eszébe. A köztes létben mesterei emlékeztették minden elfelejtett tettére, és megmutatták neki a következményeket is. A paraszt felesége és hat kicsi gyermeke egy ideig nyomorgott, aztán szép lassan éhen haltak mindannyian, mert nem volt, aki dolgozzon a földeken és befizesse az adókat. A lovag egykedvűen nézte őket. Az járt a fejében, hogy minek kellett elállnia az útját annak a bolondnak, még ma is élhetnének mindannyian, ha nem ugrasztja meg a lovát. Egyáltalán nem érezte magát felelősnek, egy pillanatra sem lett lelkiismeret-furdalása. A következő életében azzal a tudattal tért vissza, hogy még erősebb, még hódítóbb, még hatalmasabb akar lenni. Igazi hős, aki minden csatát megnyer és győzedelmeskedik…

Talán szívtelennek vagy könyörtelennek érezzük ezt a mesét, pedig nem az - sokkal inkább realista. A lovagot nem érdekelte tettének a következménye, mert a parasztot vélte felelősnek a történtekért, nem saját magát - nem is keletkezett karmikus adóssága. Ha a haldoklásakor vagy a köztes létben eszébe jut, és elkezdte volna sajnálni a sok éhező gyermeket, teljesen más lett volna a helyzet. Akkor elindult volna az a folyamat, ami az akció-reakció törvényét mozgatja. Mivel azonban nem rázták meg a történtek, a lovag pszichéjében már kiegyenlítődött a két cselekedet: a paraszt tettét egyenértékűnek ítélte saját válaszával, és le is zárta az ügyet. Persze, feltehetjük a kérdést, hogy vajon hogy néz ki a történet a paraszt oldaláról nézve, aki mégiscsak elveszette az életét, ráadásul a családja is belepusztult a következményekbe. Valóban lényeges problematikához értünk, hiszen a lelkiismeret-furdalás mellett a bosszúvágy és a gyűlölet a legalkalmasabb hajtóerők a karmikus témák életben tartására. A paraszt érezhette úgy, hogy ő volt a hibás, hiszen tényleg nem tért ki elég gyorsan a lovag útjából. Az is lehet viszont, hogy nagyon megszenvedte az eseményt, mélyen átélte családja tragédiáját, és bosszút esküdött, ami újabb mozgást indított el az Univerzum szövetében. Ha nem történik meg az energetikai kiegyenlítődés, akkor folytatódik a láncreakció és egymást követik az események, amíg valamelyik fél meg nem elégeli a karmikus adok-kapok ostobaságát és ki nem jelenti: itt és most elég. Ha azonban nem kezdődik el a bosszúállás vagy a lelkiismeret-furdalás folyamata, nem kap további energiát a cselekvési lánc, és a mátrixban lassan kihunynak azok a hullámok, amik általa keletkeztek. Aggodalmaink, rossz érzéseink viszont tovább táplálhatják az eredeti problémát, amely előbb-utóbb fóbiává terebélyesedik, vagy olyan láncreakciókat indít el, amelyek sok-szereplős folytatásos szappanoperává alakulnak, és inkarnációkon keresztül mérgezik a főhősök életét. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ne vállaljunk felelősséget a tetteinkért, csupán azt, hogy érdemes tudatosan megvizsgálnunk, valóban olyan lényegesek-e. A gyűlölet, a bosszúvágy, a lelkiismeret-furdalás és a szorongások okozta stressz karma-generátorként működik. Gyakran még akkor is tápláljuk és melengetjük a sérelmeket, amelyeket sok inkarnációval korábban mi magunk idéztünk elő, amikor az elszenvedőik már réges-régen megfeledkeztek róluk. Ha azonban sikerül megszakítanunk a karmikus láncreakciót, és belátjuk, hogy semmi értelme tovább pörgetni a dolgokat, hamar lezárhatjuk az egészet és tovább léphetünk.