Nyelv választó

Login Form

 

A NAPRENDSZER ÚJ LAKÓI:

A KENTAUROK

 

A huszadik század utolsó és az új évezred első éveiben tömegével fedezik fel az újabb és újabb égitesteket a Naprendszerben. A legtöbbet az Aszteroida-övben, amely a Mars és a Jupiter keringési síkja között helyezkedik el, a század végére azonban betekintést nyerhettünk azokba a peremvidékekbe is, ahova a Nap sugarai már szinte csak annyira hatolnak el, mint egy nagyon fényes csillagé. Rá kellett jönnünk, hogy a Naprendszer nem a Neptunusszal és Plútóval végződik. Mögöttük hatalmas kiterjedésű, titokzatos, s eddig még csupán részben feltárt területek léteznek: a Kuiper-öv, a róla „leszakadt” Szórt korong, és ami azon is túl helyezkedik el, a valóban nagyon távoli (a Naptól csaknem 1 fényévnyire lévő) Oort felhő. Ha csupán racionális szempontból vizsgáljuk a jelenséget, könnyű lenne kijelenteni, a technika fejlődésének és a véletlennek köszönhető, hogy éppen most pillanthatjuk meg ezeket a távoli égitesteket. A modern pszichológia és elsősorban C. G. Jung óta azonban tudjuk jól, véletlenek nincsenek. Amit a kevésbé tudatos lelkek „véletlennek” neveznek, az bizony szinkronicitás, az Univerzum mátrixának együtt rezgése az emberi tudattal, a makrokozmosz hatása a mikrokozmoszra. Tény, hogy most kerültünk olyan eszközök - például űrteleszkóp és űrszondák - birtokába, amelyek lehetővé teszik, hogy behatoljunk a Naprendszer peremvidékeibe és rejtett mélységeibe, de éppúgy tény az is, hogy az emberi psziché mostanra érett meg annyira, hogy képes legyen kitágulni és magába fogadni a felsőbb dimenziók valóságát.

 

Az új égitestek tömeges felfedezése ennek a folyamatnak a metaforája, és ha lépést kívánunk tartani a fejlődéssel, legalább kísérletet kell tennünk a megismerésükre és a befogadásukra. Az előbbi a megfelelő technikai eszközökön múlik, az utóbbi hajlandóság és akarat kérdése, asztrológiai szempontból a leglényegesebb azonban a harmadik lépcsőfok: az értelmezésük kell, hogy legyen. Ez részben már el is indult olyan asztrológus úttörők révén, mint Barbara Hand Clow, Demetra George, Melanie Reinhart, Judy Hall, Zane Stein, Robert von Heeren, Robert Brown, vagy Karen Hamaker-Zondag, hogy csak a legnagyobbakat említsem, de még rengeteg a munka. Ráadásul a folyamat olyan gyors, hogy sokan el is kedvetlenednek. Amint megértik egy újabb égitest jelentését és funkcióját az asztrológiai képletben, máris felfedeznek egy újabbat, és lehet újra gondolni a már kialakított, kényelmes rendszert… Az asztronómusok is csak kapkodják a fejüket és igyekeznek pontos, szabatos kategóriákat gyártani az új jövevényeknek, hogy osztályba sorolhatók legyenek, de érdekes módon ez eddig nem mindig sikerült maradéktalanul. A dolog 1930-ban a Plútó felfedezésével kezdődött, bár akkor még fogalmuk sem volt, hogy nem bolygót, hanem mai értelmezés szerint valami teljesen mást fedeztek fel, folytatódott 1977-ben a Chironnal, aztán a kilencvenes években nem volt megállás, az újfajta égitestek tömegét pillantották meg a Naprendszer peremén.

A mai napig több mint ezer, különböző nagyságú, keringési pályájú és anyagú objektumot azonosítottak. Először azt se tudták, mik lehetnek, annyira másként viselkedtek, mint az ismert bolygók. Sokkal kisebbek voltak, és az Ekliptika síkjától nagymértékben elhajló, hosszan elnyújtott ellipszis alakú pályán keringtek, amelyek átnyúltak egymáséiba, sőt a bolygókéiba is. Az emberi psziché pedig hasonlóképpen reagált: mint egy megnyílt zsilip vagy átszakadt gát, amely már nem képes visszatartani a megáradt folyót, úgy öntötték el tudatunkat az új archetípusok. Különböző elnevezések születtek, például TNO („Neptunuszon túli objektum)”, amely a helyzetüket határozta meg a fizikai térben, vagy „Kentaur”, amely már értelmezni is próbálta őket; az 1977-ben felfedezett Chiront illették először ezzel a névvel. 1992 és 2001 között további tizenegy „Kentaurt” neveztek el (Pholus, Nessus, Hylonome, Asbolus, Chariklo, Pelion, Okyrhoe, Cyllarus, Elatus, Bienor, és Thereus), amelyek mindegyike viszonylag kisméretű égitest, s a görög mitológia kentaurjairól kapta nevét. 2003-ban azonban a csillagászok megpillantották Sednát, amelyet nem sokkal később át is minősíttek Kentaurból Szórt korongbeli objektummá (angol rövidítése SDT - Scattered Disk Object), mert nem a Kuiper-övben, hanem az öv fő síkjától leszakadva helyezkedik el és jóval hosszabb periódusú a keringése. Néhány hónappal később pedig Erisre bukkantak rá, amely nevéhez méltón az igazi bajok forrása lett (Eris a görög mitológiában a discordia, a viszály és az engedetlenség istennője). A kezdetben csak számmal (2003 VB 12) jelzett objektum ugyanis nagyobb, mint a Plútó! És ha a Plútó bolygó, akkor a nála nagyobb méretű Eris szintén az kell, hogy legyen. A NASA honlapján meg is jelent a szenzációs, optimizmust sugárzó hír, miszerint: „Felfedezték a Naprendszer tízedik bolygóját” (2005. július 29.). Ez azonban rémisztő perspektívákat nyitott a csillagászok előtt, akik ekkor már tudták, hogy a Naprendszer e távoli szegletén elhelyezkedő területen az ezer kilométernél nagyobb átmérőjű égitestek száma meghaladhatja a több ezret is. Ha pedig az összes, Plútóhoz és Erishez hasonló méretű objektum megkaphatja a „bolygó” titulust, akkor ez a döntés hamarosan kezelhetetlen mennyiséget fog eredményezni. A Nemzetközi Csillagászati Unió azonnali cselekvésre szánta el magát. 2006 nyarán viharos gyorsasággal lefokozták a Plútót, és megalkották a „törpebolygó” kategóriát (ide sorolták az aszteroida Cerest is). Egy égitest akkor nevezhető „törpebolygónak,” ha megfelel e három szabálynak:

  1. A Nap körül kering, vagyis nem egy nagyobb bolygó holdja;
  2. Elegendő tömege van ahhoz, hogy saját gravitációja által hidrosztatikus egyensúlyba kerüljön, vagyis megközelítőleg gömbalakot vegyen fel;
  3. A keringési síkjában nem gyűjtötte össze a kozmikus törmeléket, és más égitestekkel együtt foglalja el a teret, vagyis olyan pályán kering, amit megoszt másokkal (a bolygók viszont egyedül foglalják el a keringési síkjuk által behatárolt teret).

Meghatározták az új égitestek névalkotására vonatkozó szabályokat is:

  • A Kentaurokat a görög mitológia kentaurjairól nevezik el,
  • A Plútóval azonos keringési rezonanciában álló Neptunuszon túli égitesteket, a Plutinokat (például Orcus, Ixion, Rhadamanthus, vagy Huja) az alvilág urairól,
  • A TNO-k és SDO-k pedig a világ népeinek teremtésmítoszaiban szereplő istenekről és Istennőkről kapják nevüket (például Deucalion, Borasisi, Varuna, Teharonhiawako, Quaoar, vagy Haumea).

A karmikus és transzcendentális asztrológiai értelmezés szerint a szoros orbiszú (1-2 fokos) Aszteroida-övbeli és Kuiper-övbeli objektumok a karmikus múltra vonatkoznak. Az egyes típusok asztronómiai besorolása megadja, hogy milyen jellegű karmáról van szó:

  • Az aszteroidák a személyes bolygók értelmezését egészítik ki.
  • A Kentaurok hidat képeznek a szabad szemmel látható és láthatatlan bolygók, s ezáltal a karmikus múlt és a jelen inkarnáció között. A karmikus múlt sebeken keresztül szerzett képességeit írják le. Ezek a sebek mélyek ugyan és fájdalmasak, de a megtapasztaltak segítségével sikeresebben teljesíthetjük vállalt feladatainkat.
  • A Plutinok az alvilágba vezetnek le, vagyis olyan rejtett, okkult képességekhez kötődnek, amelyek a transzformációt, a bölcsek kövét, az „aranycsinálást” segítik elő. A folyamat során vagy sikerül önmagunkból előállítanunk a Vörös Oroszlánt, vagy belebukunk és bele is halhatunk. Egy biztos: nem maradunk olyanok, mint amilyenek voltunk.
  • A TNO-k, Plutoidok (törpebolygók) és SDO-k a teremtésmítoszokhoz köthetők, vagyis olyan folyamatokat írnak le, amely során a sokdimenziós kozmikus lélek harmadik dimenziós létformát választ, megtestesül és felvállalja az emberi minőséget. Belezuhan a tömör anyagba, amely egyszerre foglyul ejti és elbűvöli, s amely ugyan visszalépést jelent a magasabb dimenziókhoz képest, mégis rendkívül vonzó alternatíva a testnélküli létezéssel szemben. Ezek az objektumok a megtestesülés és sorsválasztás folyamatait írják le az asztrológiai képletben.

Mind a négy égitest típus a karmikus múltat tárja fel, azonban más rétegekben kell az értelmezésüket keresnünk.

  • Az aszteroidák és Kentaurok minden esetben személyes karmáról, elsősorban sebekről és képességekről szólnak.
  • A Plutinok sok inkarnáción keresztül gyakorolt, beavatás jellegű tudást írnak le.
  • A hosszabb keringésű TNO-k, Plutoidok és SDO-k pedig a fizikai inkarnáció kezdetekor - vagy bármelyik új inkarnációs ciklus kezdetén - vállalt sorsválasztás jellegére utalhatnak.

Ezeken az általános értelmezési megfontolásokon túl azonban minden esetben jelezhetnek teljesen egyedi karmát is, amelynek jellegéről az egyes mítoszok és az égitestek kozmikus helyzetének alapos elemzése adhat felvilágosítást.