Nyelv választó

Login Form

Leonardo da Vinci születési képlete

 

Leonardo da Vinci a reneszánsz egyik legnagyobb festője és gondolkodója volt. Minden érdekelte: az építészet, az emberi test, a fizika törvényei, a színek és formák megjelenítése. Kutatott, kísérletezett, és nem ismert akadályokat. Csodálatos képein ősi szimbólumok rejtőznek; az átlagember gyakran ma sem érti őket, csupán azt tudja, a festmények foglyul ejtik és megbabonázzák.

Vajon milyen titkokat rejt Leonardo születési képlete? Kissé nehéz helyzetbe kerülünk, ha a transzcendentális karmaasztrológia teljes fegyvertárát be szeretnénk vetni, mivel csupán a négy nagy aszteroida pozíciói állapíthatók meg viszonylagos biztonsággal öt és fél évszázad távlatából, a kisebbek pályasíkja azonban annyira érzékeny, hogy nehezen modellezhetők az állások. Nagyon kisméretű égitestekről van szó, amelyek érzékenyen reagálnak a nagyok tömegvonzására. Éppen ezért teljes karmikus olvasatot nem készíthetünk, de szerencsére így is sok érdekes részletet figyelhetünk meg.

Leonardo aszcendense Nyilas, amely a 12. házból együtt áll a bölcsesség aszteroidájával, Pallas Athenaval: máris magyarázatot kaptunk sosem szunnyadó kutatószenvedélyére. A jövőt és hivatást szimbolizáló MC-n két égitest található nagyon szoros (kazimi) konjunkcióban: Neptunusz és Transzplútó. Ez természetesen generációs fényszög is egyben, hiszen két nagyon lassú keringésű égi objektumról van szó, ráadásul egymással jól harmonizáló, egymást bizonyos szempontból kiegészítő archetípusokat képviselnek. A Halak uralkodója, Neptunusz a tisztánlátás, a feltétel nélküli szeretet, a művészi képességek, a transzcendencia és az ezotéria bolygója, Transzplútó pedig a közvetítés, az áthidalás, a dimenzióugrás kentaurja. Kettejük konjunkciója olyan hihetetlenül erős kötést hoz létre, amellyel bármilyen információ, tudás, nyilvánvaló vagy rejtett ismeretanyag „lehozható” ide a 3D-s valóságba. Az MC-n ráadásul a hivatásban és az életcélokban lehet hasznosítani mindazt, ami „lejön”, és Leonardo pontosan ezt tette, alkotásai bizonyítják. A Halakban álló Jupiter, amely a születés uralkodója, bi-direkciós kvinkunxot vet a Neptunusz–Transzplútó konjunkcióhoz. Azokat a fényszögeket nevezzük bi-direkciósnak, amelyeknél az egyik résztvevő bolygó retrográd, a másik pedig direkt mozgású. A transzcendentális karmaasztrológiában a bi-direkciós kvinkunxok fejtése csaknem megegyezik a trigonnal, vagyis kiérdemelt életáldást jelölnek, ugyanakkor karmafényszög jellegüket is megőrzik. A Jupiter-Neptunusz hosszantartó sikereket és az álmok megvalósulását jelzi, a Jupiter–Transzplútó pedig a végtelen megismerését, a korlátok nélküli tudásszerzést szimbolizálja. Leonardo élete és művészete jól példázza ezeket az asztrológiai kapcsolódásokat.

A Kos IC-n a karmatörés, sorsváltoztatás égiteste, Astraea1 áll, amely a rejtett karmikus múlt és a származás, a gyökerek átalakítását szimbolizálja. Leonardo törvénytelen gyermekként születik, ami hatalmas hátrányt jelentett a mélyen katolikus Itáliában, ennek ellenére élete során a művészete segítségével olyan magasságokba sikerült emelkednie, ami nem adatik meg sokaknak. Napja, amely a művészi képességek házában (5.) és a fizikai teremtőerőt jelölő Bika jegyében található, két állócsillaggal kerül egyvonalba: deklinációban a Kígyótartó alfa csillagával, a gyógyítókat jelölő Ras Alhague-val, hosszúságban pedig a Kos béta csillagával, a Sheratannal, amely elsősorban vakmerőséget és küzdeni tudást szimbolizál. A Nap urát, Vénuszt saját jegyében a 6. házban találjuk. A transzcendentális értelmezés szerint az uralmi helyzetben álló bolygókat a szülött a saját maga számára képes elsősorban hasznosítani (míg a rangvesztettek akkor működnek jól, ha inkább mások érdekében működtetjük). Vénusz parallelben egyvonalban áll Alhenaval, az Ikrek gamma csillagával, amely rajta van a Tejúton, az istenek ösvényén, s a csillag a küldetéstudatot és a különleges elhívatottságot szimbolizálja. A Bika Vénusz vagyon-, harmónia- és művészetteremtő erejét az Alhena mellett egy pontos Bak Vesta trigon is erősíti, amely ráadásul együtt áll az Anti-vortex pontjával, amely az önálló cselekvés és a szabad akarat jelölője a transzcendentális olvasatokban. Leonardo gyakran szembeszegült az akkor még mindenható egyházzal, és nyilvánvalóan nem érdekelték az esetleges következmények. Halottakat boncolt, hogy minél pontosabb ismereteket szerezhessen az emberi testről, a festményein „pogány” szimbólumokat használt, és nem titkolta az Istennő iránti tiszteletét sem. A Vénusz-Alhena egyvonalban állás, a Vénusz–Vesta föld trigon és a Vesta–Anti-vortex konjunkció pontos magyarázatot ad arra, hogy honnan ered a tudásszomja, mi a magyarázat a vakmerőségére, és hogyan volt képes ilyen csodálatos műalkotásokat teremteni.

Jegyzetek:

1. Astraea nem jelenik meg a képletábrán, mivel a Solar Fire csupán az első négy aszteroida helyzetét számítja ki több évszázad távlatában. Astraea pozícióját a www.serennu.com oldal segítségével állapítottam meg.