Nyelv választó

Login Form

A harmadik Uránusz-Plútó kvadrát energiamintázata

Az Uránusz-Plútó kardinális kvadrátsorozat, amely a mostani időszak legprominensebb égi hatása, ma pontosodik be harmadszor. Ez a fényszög felel a világban végbemenő változásokért, hiszen a megújulás (Uránusz) a gyökeres átalakulással (Plútó) párosul. Hogy mennyire lényeges, azt már abból is gondolhattuk, hogy összesen hét hajszálpontos érintése lesz, ez a mostani azonban mindenképpen kiemelkedik, mert nagyon pontos konjunkciókat találunk benne.

A Budapestre kiszámolt téridő pillanatban a Plútó éppen emelkedik, vagyis a teljes külső-belső transzformáció mindannyiunk számára rendelkezésre áll. A párkapcsolatokat jelölő Deszcendens a Vesta-Ceres felezőponton található, amely azt sugallja, hogy a gondoskodás (Ceres) és az irányított figyelem (Vesta) egyszerre lényeges a kapcsolatainkban. A Kos Uránusz a Sötét Hold Lilith-tel áll együtt, amely egyértelművé teszi, hogy a változás csak a száműzetésből hazatérő Istennővel együtt lehetséges, a patriarchális˗militáns˗elnyomó mechanizmusokkal feltétlenül szakítania kell a világnak.

További érdekes és nagyon szoros együttállásokat találunk a képletben:

- Kos Eris˗Hygeia (ha felborul minden, ne kívül keresgélj, hanem találj belülről fakadó békességet)

- Bika Mars˗Sedna (csak akarod kell, és darabokra hullik minden, ami korlátoz)

- Bika Aszteroida Lilith˗Pallas Athena (gondold végig okosan, hogy mikor és hogyan érdemes lázadnod)

- Ikrek Merkúr˗Vénusz (tudás és harmónia egyaránt szükséges az értelemmel bíró változtatásokhoz)

Ráadásul a budapesti téridő pillanat tengelyei Misztikus Négyszöget alkotnak, amely jelzi, hogy a változtatás nem is lesz olyan nehéz. Első látszatra ugyan rendszerint bonyolult dolog egyensúlyozni az Én és a Te, vagy az otthon és a hivatás között, de most megadatik számunkra, hogy megtaláljuk. A képlet harmadik tengelye, a Karmatengelynek is nevezett Holdcsomók pedig csaknem az MC˗IC-n állnak. A Bika Leszálló˗IC duplán a múltat, a Skorpió Felszálló˗MC pedig kétszeresen is a jövőt hangsúlyozza. Ha az anyagi sík (Bika) helyett a spirituális kincsek (Skorpió) felé indulsz el, megteremtheted általuk a jövődet.

Griga Zsuzanna

Karmaaszrológus