Nyelv választó

Login Form

A Jupiter a Rákba lép

A Jupiter 12 év alatt kerüli meg a napot, vagyis évente jegyet vált. A Naprendszer legnagyobb bolygójához hagyományosan a szerencsét, az optimizmust, az expanziót és a bőséget rendeli az asztrológia, de sajnos hozhat a rosszból is sokat, különösen mundán értelemben. Jegyváltásaikor eltolódnak a dolgok a világban, másmilyen energiamintázatokban keletkeznek túlzások, vagy bőséget hozó lehetőségek. Éppen ezért évenkénti jegyváltását érdemes ebből a szempontból is megvizsgálni: vajon mit hoz az országnak, az embereknek. A Rák a család és az otthon jegye, a kardinális érzelmek, a múlt és a hagyományok tisztelete kötődik hozzá, remélhetjük tehát, hogy ezek a témák mostantól felértékelődnek. Az a ház pedig, ahol a Jupiter a születési képletben áll, a legszerencsésebb életterületnek számít. Helye nem jelent feltétlenül magától létrejövő gazdagságot, de mivel optimizmust és magabiztosságot ad, a segítségével tisztes jólét vagy komoly vagyon is megteremthető.

A Budapestre kiszámolt képletben az Ikrek jegye emelkedik, s a felkelés fokára kerül a Mars, amely az értelmes küzdelmeket szimbolizálja. A jövőt, hivatást és életcélokat jelölő Vízöntő MC-n a Juno nevű aszteroida (a hivatalos társ, a First Lady) áll, ami a transzcendentális karmaasztrológiában az együttműködés szükségességét és lehetőségét mutatja. A megújuló jövő (Vízöntő) akkor jöhet létre, ha megtaláljuk a valódi szövetségeseinket. Az MC trigont vet az Aszcendenshez, vagyis a tengelyek tűz-levegő Misztikus négyszöget alkotnak, ami áldásos lehetőségeket jelez a kiemelt életterületeken (életút ‒ párkapcsolat, otthon és család ‒ hivatás és életcélok). A jegyet váltó Jupiter az I. házra esik, konjunkcióban a Fekete Hold Lilith-tel (amellyel tavaly decembertől kergetőznek) és a Nappal. Az I. ház maga az életút, egy emelkedőben lévő Jupiter pedig rendszerint nagy szerencsét vagy áldásos folyamatokat jelez. A Fekete Hold a száműzetésből visszatérő Istennőt szimbolizálja (vagyis őrá vetül az áldás), azonban a másik két asztrológiai Lilith is prominens. Az aszteroida (a lázadó asszony) a Pallas Athena-val és a Marssal áll együtt (érdemes bölcsen harcolni azért, ami bennünket megillet), ugyanakkor kvadrátot alkot a Halak Chironnal (az érzelmi sebek gyógyulhatnak), és trigont a Vízöntő Holddal (különösen akkor, ha ezt okosan, lélekből tesszük). A Sötét Hold (az átok elfogadása) pedig a gondoskodás aszteroidájával, a Ceressel alkot konjunkciót (a megátkozott feminin hazatér a száműzetésből, és elfoglalja azt a helyet, ami megilleti).  

A Nap, amely a Jupiter‒Fekete Hold mellett áll, vagyis illuminálja (megvilágítja) őket, egy pontos Víz-föld sárkányt alkot a következő égitestekkel: Skorpió Szaturnusz (a fundamentumok transzformációja), Halak Neptunusz (mély transzcendencia), és Bika Hygeia (gyógyító-tápláló környezet). A konfiguráció összeköti az I., 6. X. és 12. házakat, vagyis az életutat, a hétköznapi munkát, a jövőt és a karmikus múlt magunk elől elzárt titkait. A Földanya gyógyulását (Bika Hygeia) és az álmaink megvalósulását (Szaturnusz-Neptunusz) áldás kísérheti (Nap-Jupiter), ha sikerül szilárdan az utunkon maradni, ha hajlandók vagyunk sokat dolgozni és felvállalni a jövőnket, illetve ha képesek vagyunk a múltban rejtőzködő titkokat felfedni.

A Merkúr éppen ugyanebben a téridő pillanatban válik stacionárissá, vagyis megállni látszik az égbolton, mielőtt megkezdi hátráló mozgását. Ez az állás a transzcendentális karmaasztrológiában rendkívül lényeges, mert ilyenkor a bolygó alapvető tulajdonságai megerősödnek (a jelenségről itt olvashatsz bővebben). A Rák Merkúr esetében a kommunikáció és a gondolkodás érzelemmel telítődik, ráadásul mellette áll a Vesta, a fókuszáló képesség aszteroidája, amely a koncentrációt, a helyes válaszok megtalálását segíti. Erre amúgy is szükség lesz, hiszen két másik transzcendens égitesttel egy kardinális T kvadrátot alkotnak. A Bak Astraea (fundamentális karmatörés, alapvető sorsváltoztatás) és a Kos Eris (viharos békétlenség, harcos viszály) jelzi, hogy a következő időszak nem lesz konfliktusmentes. Érdekes módon a T kvadrát a Bika Sedna-tól kaphat oldást, amely a szétdarabolódás általi teremtést szimbolizálja. Az Astraea‒Sedna föld trigontól azt is remélhetjük, hogy az 1920-ban szétszakított országunk karmája végre megtörik, és elkezdhetjük teremteni azt a jövőt, amely valóban a miénk.

Griga Zsuzsanna