Nyelv választó

Login Form

Hexa kód FFFFFF - a hófehér szín és a szinkronicitás

Akik ismernek, tudják, hogy mennyire fontosak számomra a jelek. Gyakorló karmaasztrológusként és tanárként is azt vallom, az élet minden pillanatában új válaszutak nyílnak meg a számunkra, s ha nem tudjuk, melyik úton induljunk el, érdemes segítséget kérnünk. A segítség gyakran jelek formájában érkezik, amelyeket meg kell tanulnunk olvasni és értelmezni. Rendszerint viszont az okozza a gondot, hogy egyáltalán észrevesszük-e a felénk küldött jeleket. Amióta az eszemet tudom, figyelek a körülöttem felbukkanó jelekre és igyekszem őket azonnal értelmezni. Most egy személyes élményemet osztom meg, hátha másoknak is a segítségére lesz.

Úgy alakult, hogy a saját jól felfogott érdekemben eldöntöttem, megtanulom a honlap-gyártás rejtelmeit. Ez is egy szakma, ami egyáltalán nem mondható könnyűnek, ennek ellenére meg akartam ismerni, nehogy kiszolgáltatott maradjak. Szerencsére ma már rengeteg ingyenes program áll a kalandvágyók rendelkezésére, így én is bele mertem fogni. Egy ideig ment is a dolog, aztán beleszaladtam egy csomó talányba. Amikor végleg elakadtam, segítségért kiáltottam.

Nézem okos nagy fiamat, ahogy lelkesen magyaráz. Vasárnapi ebéd után vagyunk, az első igazi tavaszi napsütés melegíti föl a szobát. Teázunk és figyelek. Sok mindenről szó esik, végül valahogy a háttérszínezés rejtelmeire is sor kerül. Megtanulom, hogy a színeket hexa kódokkal (a tizenhatos számrendszer alapján meghatározott hatjegyű - számokból és betűkből álló - kombinációkkal) jelöli a html. Sok millió ilyen kód létezik, és hatalmas előnye az, hogy ha ismerjük egy szín kódját, bizonyosak lehetünk benne, hogy mindig azonos árnyalatot kapunk. Dávid elmeséli, hogy a hófehér kódja FFFFFF, vagyis az F meghatszorozódva. Egy röpke másodpercig átsuhan rajtam, vajon miért pont a magyar „fehér” szó kezdőbetűjével határozzák meg ezt a nemzetközi - mondhatnám globális - fogalmat, de azonnal elhessegetem a kérdést és a tanításra figyelek. Még bekúszik a tudatomba az is, hogy a hatos a teremtés száma, az első pitagoraszi „tökéletes szám” (osztóinak összege önmaga: 1+2+3=6), de ennek már nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget.

 

Másnap azonban elkezdődik egy furcsa szinkronicitás‒sorozat, amikor folyamatosan jeleket kapok, pedig nem is kértem semmit. Lerakom az olvasó szemüvegemet a konyhát elválasztó tálaló peremére. Nem sokkal később visszajövök, mert kellene, de nem látom sehol. Elkezdem keresni, az agyamban visszapörgetem, hogy hol hagyhattam (fontos, hogy mindig emlékezzek rá, öregkori vakságom okán). Arra a következtetésre jutok, hogy bizonyosan a tálaló szélén kell lennie. Visszamegyek, jól körülnézek még egyszer, és láss csodát: ott is van ‒ csak egy tálcányi narancs kissé eltakarta. Veszek egy csomó fűszerpalántát a bio-piacon. Berakom a kosaramba, aztán rápakolok tejfölt, sajtot, medvehagymát. Felviszem a kosarat a konyhába, és berakom a romlandókat a hűtőbe. Térülök-fordulok, közben eszembe jutnak a palánták. Vajon hol hagyhattam őket? A kosárban kell lenniük. Nézem, nem látok semmit, csak egy összegyűrt nejlonzacskót. Gondolkodom. Lemegyek a garázsba, kinyitom a csomagtartót, nézem, de nincs ott semmi. Hol lehetnek a palánták? Gondolkodom. Ott kell lenniük a kosárban. De hát ott csak egy üres összegyűrt nejlon zacskó volt! Na jó, menjünk fel és nézzük meg megint! És hát persze ott vannak a palánták, ahol lenniük kell, a zacskó alatt… Keresem az állócsillag jegyzetemet. A legeslegújabbat három napja nyomtattam ki, hogy kéznél legyen a munkámhoz. Tudom, leraktam az ebédlő asztalra. Ott szoktam dolgozni, mert elegendő hely van rajta ahhoz, hogy mindent kiteregessek, ami a képletolvasáshoz kell. Nézem, nincs sehol. Rendet rakok. Ez egyébként általában segíteni szokott (az erény jutalma - mondom ilyenkor kissé önelégülten), de ebben az esetben sajnos még mindig nem találom a kéziratot. Dühös leszek. Elkezdek mindent (könyveket, tollakat, füzeteket) egyenként felemelni és a helyükre rakni. A kezem ügyébe kerül egy kis alakú jegyzetfüzet, amiről hónapok óta azt hittem, Londonban hagytam. Most megvan. Az erény jutalma… Remek, legalább látom, mi foglalkoztatott két hónappal ezelőtt ‒ a kinyomtatott állócsillag táblázat azonban még mindig nincs meg. Pedig nagyon kéne! Persze kinyomtathatnám újra, de az pazarlás lenne: idő, papír, energia, festék… Inkább nem, a fiaim öko‒tudatossá neveltek. Tovább gondolkodom. Aztán egyszer csak rájövök, hogy bevittem a hálószobába, mert át akartam nézni a listát, mielőtt elküldöm a tanítványaimnak. Az ágy mellett meg is találom, alatta pedig bónuszként a kedvenc hajgumimat, amit szintén nem láttam napok óta.

Mi történik velem? Ahogy fellövöm a kérdést, az Univerzum erői rögtön válaszolnak: figyelj oda a dolgaidra! Jó, megígérem, hogy ezen túl igyekszem sokkal jobban figyelni. Aztán a zuhany alatt rájövök, hogy ez a szó ‒ mármint a FIGYELEM ‒ egyike lehet a hat F közül, amivel a hexa kód legalapvetőbb „színét”, a fehéret (magát a színtelenséget, a fény összes színének összegét) jelölik. Szóval most, ebben az élethelyzetben, ebben az útelágazásban nekem erre van szükségem! A FIGYELEMRE.

OK, értem, de akkor fejtsük meg a többi F-et is, hátha érdemes!

Azonnal érkezik a válasz, hogy a második F maga a FÉNY. Egyrészt most bizonyosan több fényre van szükségünk, és nemcsak nekem, hanem az egész világnak. Másrészt magukat a színeket a fény jelenségei hozzák létre. Fény nélkül színek sem lennének, a hexa kód pedig ezeket helyezi mérhető és felismerhető rendszerbe. De sajnos van egy sokkal negatívabb szempont, ez pedig a mai ezoterikus körök fénymániája. Rengeteg megnyilvánulása van ennek a ragálynak, s talán a legpusztítóbb változata a „fényevés”, amelybe sokan (sajnos gyerekek is) belehalnak. Nem kevésbé romboló azonban ‒ bár nem a fizikai test, hanem a lélek szintjén ‒ az a hozzáállás, hogy nekünk embereknek minden esetben a fényt kell választanunk, különben elbukunk. Dehogy kell! Fény ugyanis nem létezik sötétség nélkül, a kettőre együtt és egyszerre van szükség, s az emberi minőségben mindkettő jelen van. Maga a lélek egy sokdimenziós kozmikus lény, amelyet sokan fénynyalábhoz hasonlítanak. Fizikai teste csak itt a 3D-s valóságban van, de amint felölti, rögtön megjelenik az árnyéka, s vele marad, amíg meg nem hal… Ettől függetlenül persze érdemes az életünk során a lehető legfőbb jóra törekednünk, hogy a választásaink valóban tükrözzék a fényt ‒ nem szabad azonban félnünk az árnyéktól sem.

A harmadik F a FELKÉSZÜLTSÉG. Nagyon lényeges, hogy felkészülten reagálhassunk azokra a kihívásokra, amelyek felmerülnek, s ezt úgy érhetjük el, hogy folyamatosan tanulunk és figyelünk. Az élet minden pillanata válaszutakat hoz elénk, a világban végbemenő folyamatok pedig olyan mértékben gyorsultak fel, hogy csupán az állandó tanulás és az alapos felkészülés adhat biztonságot. Ha viszont elhanyagoljuk, könnyen rossz döntéseket hozhatunk, amiket nem érdemes másokra kenni, hiszen csak magunkat okolhatjuk. A politikusok ezt a jelenséget „életvégig tartó tanulásnak” nevezik, és bizony jobb, ha minél előbb megbarátkozunk a gondolattal, mert most az egyszer igazat beszélnek.

A negyedik F-en sokáig gondolkodtam, aztán rájöttem, ez a FREKVENCIA. Minden rezgés, az anyag tömör állapota csupán illúzió, a frekvencia pedig az az eszköz, ami által a regések mérhetővé válnak. Minél alacsonyabb valaminek a frekvenciája, annál kézzelfoghatóbbá válik, és minél magasabb, annál kevésbé anyagszerű. Ha képesek vagyunk emelni a rezgésszintünket és magasabb frekvencián létezünk, az anyagi világ nehézségei egyre kevésbé jutnak el hozzánk. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kellene néznünk az anyagot. Fontos, hogy jól érezzük magunkat a földi síkon, s ennek kiváló eszköze lehet a frekvencia emelése a fizikai élvezetek mellett.

Az ötödik F-re csak hetekkel később jöttem rá. Nagyon sűrű volt az elmúlt időszak, hiszen Budapestre érkezett a mesterem, Judy Hall, és a tiszteletére megrendeztük az első Lélek Fesztivált, amely hatalmas sikert aratott. Hazafelé jövet ugrott be, hogy a FESZTIVÁL kifejezés ünnepet jelent, vagyis olyan összejövetelt, amely során az örömforrást az értelmes együttlét, a közös érdeklődés vagy valaminek a tisztelete adja. Mindazok, akik ott voltak a Lélek Fesztiválon, pont ezekről az érzésekről számoltak be, vagyis sikerült rekonstruálnunk az évezredes hagyományt ebben a tárgyiasult, illúziók nélküli, nehéz terheket adó világban. Ugyan nem magyar gyökerű kifejezésről van szó, de annyira fontosnak éreztem az üzenetet, hogy úgy döntöttem, elfogadom.

A hatodik F pedig ma hajnalban látogatott meg, és ez a FEGYELEM. Nem titok, néhány napja töltöttem be az 55. születésnapomat, ami kissé megrázott, bár a családom, a párom és a barátaim most is megtettek mindent, hogy ez ne így legyen. A barátaim az előző években rendkívül egyszerű taktikát választottak: fogták a két szám-gyertyát  és megcserélték a tortán, vagyis 53 éves koromban 35, 54 évesen pedig 45 voltam ‒ ezt a rapid fiatalítási technikát bizonyára megirigylik tőlem a szépségklinikák… Most viszont, az 55.-en előre vihogtam, hogy vajon mit eszelnek ki, de nem kellett csalódnom. Edit barátnőm fantasztikus tiramisu tortát készített, amire két kezet formáltak a tetejére szitált kakaó segítségével, vagyis az ujjak adták ki az életkoromat. De sajnos ez sem csökkenthette azt az érzést, hogy visszavonhatatlanul elindultam az öregedés útján. A tényt ‒ vagy sokkal inkább a folyamatot ‒ a magamnak tett ígéret szerint méltósággal fogom viselni, de ehhez az kellene, hogy a tudatom is képes legyen végre elfogadni azt a képet, amit a tükör közvetít. Ugyanis a lényeg az, hogy legbelül messze nem érzem magam ennyi évesnek ‒ sőt, hogy őszinte legyek, fele ennyinek se! Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet a belső kép és a külső valóság között harmóniát teremteni? Fegyelemmel és elfogadással.

A hatodik F ekkor nyert értelmet, s az egész élményt, a hexa kód tanítását valódi ajándéknak éreztem. Szívből köszönöm az összes részt vevőnek, és remélem, másoknak is segíthetek vele!

Griga Zsuzsanna