Nyelv választó

Login Form

 

Gondolatok a Nyilasról

 

Ma hajnalban a Nap elhagyta a Skorpiót, és belépett a tüzes, lelkes, jövő orientált Nyilasba. A változó jegyek az évszakok határait jelölik ki, amikor nyomokban ugyan még ott van az előző, azonban már sokkal inkább a következő jellegzetességei vannak jelen. A Nyilas időszaka az ősz utolsó hónapja, amit itt Európa közepén, a mérsékelt égöv alatt sokszor csak nagyon nehezen tudunk a téltől megkülönböztetni. Gyakran tapasztalunk hóesést és kemény fagyokat - s milyen érdekes, hogy éppen ezen a hétvégén várható a nagy, „évszakváltó” lehűlés. Csapadékos, szeles, ködös, fagyos, reménytelen napok követik egymást, a nappalok egyre rövidülnek, minden kopár és élettelen. Nehezünkre esik ezeket a heteket a Nyilassal azonosítani, amely hagyományosan a Zodiákus leglelkesebb, leglobogóbb jegye. A pozitív, férfias polaritás kifelé áradó energiamintázata a változó minőség rugalmasságával és a tűz elem aktív inspirációjával párosul, amely magabiztossá, vidámmá, optimistává teszi. Ha a Karácsonyt megelőző izgalmas, szinte csodaváró és boldog időszakra gondolunk, megértjük a jegy alapvető hangulatát és jellegzetességeit.

Sokféle tehetséggel és különleges képességekkel rendelkeznek mindazok, akiknél a Nyilas jegye prominens. Nagytermészetű, vidám emberek, akik környezetük szürkeségéből elsősorban lelkesedésükkel tűnnek ki. Gyakran irigyeljük őket, mert még a legnagyobb gondok közepette sem szoronganak. Sugárzik róluk, hogy velük csak jó dolgok történhetnek, hiszen még a jóisten is a tenyerén hordozza őket. Meg is úsznak rendre minden nehézséget, amibe az átlagember belebukik. A Nyilas azonban nem - az utolsó pillanatban mindig sikerül elkerülnie a fenyegető csődöt vagy az összeomlást. Pedig nem mondhatnánk, hogy kockázatmentes, csendes életük lenne. Ha összehasonlítjuk az átlagember szokásaival, rögtön szembetűnik, hogy egy Nyilas jóval nagyobb léptékben gondolkodik: nagyobb pénzösszegeket mozgat, gyakrabban vállal kockázatokat, s persze a nyeresége is ezzel arányos. A bukást azonban varázslatos módon szinte mindig elkerüli, sokszor azzal, hogy az utolsó pillanatban még nagyobbat hazardírozik. Legendás szerencséje pedig csak növeli amúgy sem kicsi önbizalmát.

A magyar pásztorasztrológia az Íj havánaknevezi a Nyilast, az íj pedig az íjfeszítő lovas népek legfőbb fegyvere volt, nem véletlen tehát, hogy bennünket magyarokat kivétel nélkül minden ó- és újkori asztrológus a Nyilas fennhatósága alá sorol. Ló és lovasa olyannyira összeforrni látszottak vágtázás közben, hogy a szemlélők valóban azt hitték róluk, hogy a mítoszok mesebeli lényei, kentaurok robognak előttük. Talán nem csupán véletlen, hogy maga a kifejezés gyanúsan hajaz a kantár szavunkra… A táltosokról jegyezték fel, hogy ha gyorsan kellett eljutniuk valahova, kantárt dobtak a falu boszorkányára, aki paripává változott, s a táltos a hátára pattanva utazott. Ha nem volt megfelelő boszorkány, akkor sem estek kétségbe. Kiválasztották a legnyomorultabb gebét, és megetették egy vödör parázzsal, amely azon nyomban szélsebes táltos paripává változott. Fontos azt is tudnunk, hogy az íj az ókor csodafegyverének számított, hiszen nagy távolságról lehetett vele gyilkolni. Nagyon éles szem, magas szintű lovaglástudás és tökéletes mozgás-koordináció kellett ahhoz, hogy pontosan célba találjon a nyílvessző. Tanítványomtól, a Nyilas napjegyű Koncz Anitától éppen a napokban tudtam meg, hogy a lovaglás harmadik fázisa, a vágtázás közben van egy olyan töredékpillanat, amikor a ló mind a négy lábával a levegőbe emelkedik, és az maga a csoda. Lovasa valóban elhagyhatja a földi síkot, és ez a Nyilasok legfőbb vágya.

 

 

Dévai Elemér szomorúan jegyzi meg a könyvében (Bevezetés a Magyar pásztorasztrológiába és a Magyar szimbólumrendszerbe), hogy a Halak világkorszak végére az összes olyan nép, amelyet a Nyilashoz rendel az asztrológiai hagyomány, elvesztette szuverenitását vagy területeinek nagy részét. Így jártak például a tibetiek, a szikhek, az észak-olasz etruszkok, a baszkok és az írek is. Ezt Dévai azzal magyarázza, hogy a Nyilas a Halak jegyével kvadrát viszonyban áll - ugyanakkor mégsem kérdőjelezi meg a Jupiter uralmát mindkét jegyben. Pedig, ha a Naprendszer legnagyobb bolygója valóban uralná a Halakat is, akkor talán nem lennének alattvalói ilyen nyomorúságos helyzetben! Az a tény azonban, hogy az elmúlt kétezer évben kivétel nélkül minden Nyilas nemzet csonkolt, megnyomorított állapotba került, gondolkodóba kellene, hogy ejtse a tradicionális asztrológia követőit is.

Érdekes összefüggést fedezhetünk fel, ha a két jegy valódi uralkodóinak, a Jupiternek és a Neptunusznak a fényszög kapcsolatából próbáljuk meg levezetni a dolgot. A Nyilas uralkodó bolygója a szerencsét, a bőséget, az expanziót és az optimizmust testesíti meg. A Halakat uraló Neptunusz a feltétel nélküli szeretetet, a művészeteket és a médiumi képességeket jelöli. A kettő kapcsolódása a transzcendentális olvasatokban az örökség fényszöge is, amely segítségével képesek lehetünk felszínre hozni a karmikus múltban elsüllyedt képességeket - általában egy nehéz helyzetben, vagy valamilyen magasabb rendű cél érdekében. A két bolygó trigonja és szextilje ilyen lehetőségeket jelez egy születési képletben. Ha azonban megtagadjuk a múltunkat, nincs mit a felszínre hozni! Sajnos, pontosan ez történt velünk magyarokkal és a többi Nyilas nemzettel is az elmúlt kétezer éven, a Halak világkorszakban. A Halak jegye kvadrátban áll a Nyilassal, felfoghatjuk tehát jelképesen úgy is, mintha egy Jupiter - Neptunusz kvadrátról, a legerősebb feszültségteremtő fényszögkapcsolatról lenne szó. A tibetiek nem hajlandók megosztani ezoterikus tudásukat a világgal. A baszkok és az írek a huszadik században alig tettek mást, csak lázadtak, gyilkoltak és robbantgattak. Mi magyarok pedig szinte minden örökségünket elfelejtettük. Hagytuk, hogy országunkat feldarabolják, megadtuk magunkat a finnugor nyelvelméletnek, naponta engedjük, hogy rasszistának, antiszemitának és irredentának bélyegezzenek bennünket, pedig nem teszünk mást, csak védekezünk. Pusztítjuk saját nyelvünket, hagyományainkat, de a földünket is. Lassan nem lehet jó ízű magyar gyümölcsöt, zöldséget kapni, esszük a mérgezett idegen szemetet és csodálkozunk, hogy továbbpusztulunk. Az írekhez hasonlóan megtagadtuk ősi Anyaistennő hitüket, s teszik ezt legjobbjaink is, akik egyébként magyarság-kutatónak vallják magukat, de valami rejtélyes okból nem hajlandók felfogni, hogy a páli kereszténységhez az égadta világon semmi közünk.

Mit is vár Pünkösd hajnalán a csíksomlyói Nyergen éjszakai virrasztás után a sokszázezres tömeg? A Napba Öltözött Asszonyt, Boldogasszony anyánkat, akit Szűzmária alakjával igyekeznek egybemosni, pedig a Világteremtő Istennő emlékét őrzi. Annak a népnek, amely - ostobaságból vagy nemtörődömségből - elveszíti a múltját, jövője sincs. Míg nem lesz gyökeres fordulat a gondolkodásmódunkban, addig semmi reményünk arra, hogy méltókká váljunk régi jó hírünkhöz - pedig nem maradt sok időnk. A Vízöntő kor alkalmatlan arra, hogy az individuumot, az egyéni törekvéseket erősítse. Sokkal inkább az uniformizálódásról, a globalizálódásról szól, ami egyre jellemzőbb világunkra. 

Ébresztő emberek! Ez a mi hónapunk, éljük meg olyan lelkesedéssel és csodavárón, mint amilyenek a jegy szülöttei!