|
Asztrológia történet
A karma asztrológia a tradicionális asztrológia egyik ága, alapjaik szinte teljes egészében megegyeznek. A tradicionális asztrológia több ezeréves ezoterikus tudáson és tapasztalatokon alapul, amelynek elegánsan egyszerű rendszerét a mezopotámiai kaldeus papok hozták létre az i.e. nyolcadik - hatodik évezredben, később pedig az egyiptomiak és a görögök fejlesztették tovább. Az utolsó nagy kataklizma hatására (i. e. kb. 8500) felrobban a Mars és a Jupiter közötti bolygó (ekkor keletkezik az aszteroida öv), elferdül a Föld tengelye (ekkor fagynak meg a mamutok és sok ezer szteppén élő állat). Ez az esemény beláthatatlan következményekkel járt: a hatalmas tüzek és a meteorit becsapódások utáni szökőárok miatt az emberiség nagy része elpusztul; az akkor meglévő kultúrák gyakorlatilag megszűnnek; a gyűrődéses lánchegységek kiemelkedése megváltoztatja a bioszférát; a Föld tengelyének ferdesége miatt kialakulnak az évszakok és megszűnik az az idilli állapot, amit a mítoszok az örök tavasz és bőség birodalmának festenek le. Az ember kiűzetik a paradicsomból, élelmet kényszerül termelni (ez idő tájt kezd a mezőgazdaság is kialakulni), a maroknyi túlélő lelkébe pedig beleivódik a rettegés: vajon mit tettünk, hogy ezt érdemeltük? vajon bármikor újra megtörténhet ez a totális pusztulás? Az addig ismert égbolt is átrajzolódik, elferdül, létre kellett tehát hozni egy új tájékozódást segítő rendszert, amit a mezopotámiai kaldeus papok vállaltak magukra.
A mai Irak területén több ezer agyagtáblát találtak, amelyen asztrológiai megfigyelések, jóslások, bolygó mozgások leírásai találhatók. A mezopotámiai papok két-háromezer éven át szorgosan lejegyeztek mindent, ami az égbolton történt, és igyekeztek megérteni azokat az összefüggéseket, amelyek a földi életet a csillagok járásához kötötték. Ebben az időben születik meg az a zodiákus, amit mi is ismerünk és használunk. A bolygók tulajdonságaiban isteneik és istennőik viselkedését fedezték fel, mítoszaik tükörképét látták bennük. Ki tudja ma már, hogy mi volt előbb: a mítoszok szereplőit azonosították a bolygókkal, vagy a bolygók égi járásának megfigyelése nyomán keletkeztek a mítoszok? Annyi bizonyos, hogy a bolygók értelmezése szinte változatlan marad a középkorig, bár mai nevüket a római mitológiából kapták. Ebben az időben alakulnak ki a legfontosabb fényszögek is, amelyek megértéséhez először azt kell figyelembe vennünk, hogy a kaldeus papok határozták meg a geometria egyik máig leglényegesebb síkidomának, a körnek a legfontosabb paraméterét. A 360˚ ugyanis azért válhatott a kör kerületi felosztásává, mert a Nap égi útjának mása volt, az állatövi jegyek pedig azért 30˚-osak, mert a Hold harminc nap alatt tette meg ugyanezt az utat. Az asztrológiai alapfényszögek a kör olyan egész számmal osztható szakaszai, amelyekben megvan a harminc is (pl. 120˚, 90, 60˚). A mezopotámiai agyagtáblák tanúsága szerint már ebben az időben létrejött az asztrológia rendszerének minden fontos eleme, amely szükséges egy képlet értelmezéséhez, bár ekkor még csak nagyon kevés személyre szóló olvasat készül el. Inkább hadi, időjárási és mezőgazdasági események előrejelzésére használták a csillagfejtés tudományát.
Az egyiptomi kultúra és mitológia, amely nagy valószínűség szerint jóval régebbi, mint amit a mai egyiptológusok elhitetni szeretnének velünk, szintén szorosan ráépül a csillagképekhez, bolygókhoz kapcsolódó tudásra. Mind a templomok, mind a piramisok tájolása és funkciója összefüggésben állt az égbolttal. A Denderában található zodiákus az eddig fellelt legkorábbi képi ábrázolás, amely ráadásul kör alakú, míg a görögöknél sokáig a négyzetes változatot használták a horoszkópok készítésekor. Az i. e. ötödik században Püthagorasz idején már minden olyan eleme létezett az asztrológiai hagyománynak, amelyet ma ismerünk és használunk, kivéve a szabad szemmel nem látható bolygókat és aszteroidákat, amelyeket csupán a távcső felfedezése után sikerült észlelnünk. Ptolemaiosz az i.e. I században megalkotja azt a két alapművet, amely a középkori asztrológusok bibliájává válik: az Almagest az asztrológiai képlet kiszámításának módjait és szabályait foglalja össze, a Tetrabiblos pedig az asztrológiai alapfogalmakat (a bolygók, jegyek, házak és fényszögek rendszerét), az asztrológiai értelmezések módszereit és a prognózis állítás szabályait írja le. A középkori arab és európai asztrológiai iskolák ezeket a szempontokat egészítik ki. Főleg az arab Al Biruni munkásságának köszönhetünk sokat (az állócsillagok szerepét és az un. érzékeny pontokat), a fényszög elméletben viszont nem történik változás Johannes Kepler idejéig, aki megalkotja a quintil sorozatot, amellyel létrejönnek azok a fényszögek, amelyek már nem oszthatók 30-al.
A karma asztrológia gyökerei egyidősek a tradicionális asztrológiával, sokáig nem is különül el a kétféle szemlélet. A régi korok embere még hitte, hogy a halál csak illúzió a lélek pedig örök; megszámlálhatatlanul sokszor inkarnálódik, hogy tapasztalatokat gyűjtsön és fejlődjön. A legtöbb vallásban eredendően megtalálható a reinkarnáció tana, a korai kereszténység sem kivétel. Amikor azonban római államvallássá válik, sok egyéb tanítással együtt ez a tétel is kikerül az elfogadott dogmák közül, a kereszténység európai elterjedésével és megerősödésével pedig egyre inkább elfelejtődnek az újjászülető lélek tényében rejlő potenciális fejlődési lehetőségek és válaszutak. A reformáció ideje tájára visszavonhatatlanul elvész a ciklikusságon alapuló, vagyis örökké megújuló, újjászülető ember evolúciós fejlődésének tétele. Helyette a lineáris időszemlélet, az „egyszer élünk”, a „most vagy soha” felfogás válik egyeduralkodóvá, a reinkarnáció sok más ókori és ezoterikus tanítással együtt rejtőzködni kényszerül vagy perifériára szorul.
A francia forradalom és az azt követő ipari forradalom azután legalább kétszáz évre becsukja a kaput a hagyományos asztrológia előtt is. Az ész forradalma elsöpör minden olyan szemléletet, amelyet az akadémikus tudomány ósdinak vagy ostoba babonának minősít. A racionális szemlélet a mai napig csak azt képes elfogadni, amit szemmel, vagy valamilyen egyéb „mérőműszer” segítségével észlelni, mérni, kategorizálni képes, a többit elveti. Az 1840-es években azonban ismét teret kaptak olyan nézetek, amelyek megkérdőjelezték a ráció mindenhatóságát és hajlandók voltak magyarázatot keresni azokra a jelenségekre, amelyeket az akadémikus tudományágak a mai napig nem képesek értelmezni. Ettől az időszaktól kezdve mind a tradicionális asztrológia, mind az ezoterikus tudást hordozó ismeretek egyre erőteljesebben jelennek meg, s a XX. század második felére a nyugati társadalmakban szinte teljes mértékben elfogadottá válnak, míg Közép-Európában csupán 1989 után terjedhetnek el ismét.
A modern karma asztrológia kialakulása
A karma asztrológia modern válfaja az 1920-as, 30-as évek ezoterikus asztrológiai felfogásából ered. Első ismertebb művelői elsősorban angol asztrológusok közül kerültek ki: Alan Leo és Alice Bailey, akiket egy generációval később Howard Sasportas, Stephen Aroyo és Judy Hall követ. A karma asztrológia elfogadja és vallja az ősi hermetikus bölcsességet: amint fent, úgy lent, és Carl Gustav Jung véleményét, amely szerint nincsenek véletlenek, csupán szinkronicitás létezik, minden mindennel összefügg és kölcsönhatásban van.
A karma asztrológia filozófiai alaptételei a következők:
- A makrokozmosz tükrözi a mikrokozmoszt;
- A lélek örök, egyedi és megismételhetetlen;
- A születési képlet tartalmazza az inkarnálódó lélek legfontosabb tapasztalatait, választott feladatait, képességeit;
- A lélekkel rendelkező entitások szabad akarattal születnek. Az út célállomása ugyan ki van jelölve, de az ösvényt magunk választhatjuk meg, és magunknak is kell végigmenni rajta.
- Szemben a tradicionális asztrológia állításával, amely szerint minden eleve elrendeltetett, a karma asztrológia meghagyja az egyén szabad akaratát, de egyben felelőssé is teszi a hozott döntésekért, mert a lélek fejlődésének útját tartja fontosnak.
Mindezek ismerete alapvetően lényeges egy asztrológiai olvasat megszerkesztéséhez, azonban a karma asztrológia több ennél. Mélyebb szinteket képvisel, mert azt vallja, a jelen a karmikus múlt cselekedeteiben gyökerezik, és megkísérel magyarázatot adni azokra az állapotokra is, amelyekre a hagyományos asztrológia éppen azért nem képes, mert abból indul ki, hogy az ember csak egyszer él.
|
